Juhász-Borsa Róbert-Dávid

Interjú a Melinda Instal beszerzési igazgatójával

– Az első kérésünk, hogy mesélj egy kicsit magadról.

– Rosszcsont gyerek voltam, minden huncutságot kipróbáltam, nem könnyítettem meg a szüleim életét. 16 éves voltam, amikor édesapám azt mondta, hogy ameddig az ő házában vagyok, addig pénzt bulira, meg ilyenekre nem ad, tanuljak csak. Azt mondtam rendben van, akkor megyek és megkeresem az én saját pénzemet, így mentem el dolgozni. Ott van a funny story ebben, hogy az első munkahelyemen a cég neve SC Moș Crăciun SRL volt. Úgyhogy a Télapóval dolgoztam másfél éven keresztül.

Megtanultam, mit jelent az, hogy pénzt keresni és dolgozni, megbecsülni amim van. Az iskola, munkahely, szabadidő között valahogy megtaláltam az egyensúlyt is. Aztán befejeztem a technikumot: eredetileg a szakmám villanyszerelő.

Anno mindenki azt gondolta, hogy én mérnök leszek, mert kicsi koromtól könnyedén boldogultam mindennel ami technika, számítógépet javítottam, szereltem, fúrtam, faragtam.

Próbálkoztam mérnöki irányba fordulni, beiratkoztam vegyészmérnöki egyetemre, három évet elvégeztem, ami nagyon jó és szép volt, viszont nem éreztem, hogy az az én hivatásom, hogy vegyész legyek. Így irányt váltottam és elmentem egy szebeni egyetemre és beiratkoztam a közgáz egyetem menedzsment szakra és tőzsdéből államvizsgáztam.

Az egyetemen nagyon sok barátot szereztem, akikkel a mai napig jó kapcsolatban vagyok. Menedzsment terén akartam továbbtanulni, ezért Bukarestben beiratkoztam a Titu Maiorescu Egyetemre, projektmenedzsment mesterire.

Pályafutásom során dolgoztam egy jó pár évig állami szektorban is. Az első munkahelyemen az állami szektorban az ISCIR-nél másfél évig dolgoztam a Főfelügyelő kabinetvezetőjeként. Az ott szerzett tudásom, tapasztalatom és kapcsolataimat most a Melinda Instalnál is kamatoztathatom.

Utána a Sport és Ifjúsági Minisztériumban folytattam a munkámat projektvezetőként, és ifjúsági programokért felelős igazgatóként. Tudni kell, hogy maximalista vagyok, és nagyon szeretem a rendet – szerintem mindennek megvan a folyamata, ideje. Nem találtam a harmóniát az állami szektorban, és kerestem egy olyan helyet, ahol az én értékrendem passzol a munkaadó értékrendjével.

Életút

Így megtaláltam egy nagyon érdekes céget, amely, bár akkor nem is gondoltam, nagyban meghatározta a szakmai életutamat. Ez a Genpact, egy outsourcing cég, ahol megtaláltam azt, ami hiányzott az állami szektorban, és nagyon jó lehetőséget adott a fejlődésre. Mivel beszerzésekhez kapcsolódó feladataim is voltak mindkét állami intézményben, így, itt beszerzőként alkalmaztak.

Úgy gondoltam, hogy a menedzsment tapasztalatom, amit összegyűjtöttem az állami szektorban, az nem igazán azt reflektálja, ami a menedzseri pozíciót jelenti igazából. Nagyon hiányoltam az állami szektorban, hogy emberekkel foglalkozzak. Azt lehet tudni, hogy én embercentrikus vagyok. Szeretem az embereket, szeretek velük dolgozni. Ez maradéktalanul megadatott a Genpactnál.

Miután felvettek, kb. négy hónap után kineveztek menedzsernek egy közép-európai, központosított beszerzési osztályon. Lehetőségem nyílt, hogy más menedzsment típusokat is megtanuljak. A menedzsmentben nem embereket adminisztrálunk, hanem folyamatokat, vagy projekteket vezetünk. Örömömre, nagyon sok tapasztalatot gyűjtöttem úgy emberi-, humán menedzsmentben, mint a folyamat-menedzsmentben, tehát direkt és indirekt módon is vezethettem a munkatársaimat. Így ötvözhettem és továbfejleszthettem a menedzsment és beszerzői tudásomat. A Genpacton belül különböző digitalizációs, optimalizációs projektekben is részt vettem, mint beszerzési vezető.

A Genpactnál jelentős szakmai lehetőségek teremtek az itt töltött évek alatt és ezekre a tapasztalatokra nagyon büszke vagyok, hisz olyan vállalatokkal dolgozhattam, mint a GSK, amely a világ egyik legnagyobb pharma cége, a General Electric, a közismert multi, amely számos iparágban és a világ minden részén jelen van, a TE Connectivity, a Zentiva – a Sanofi része – és még sorolhatnám. Az számomra egy hatalmas nagy kihívás volt, mivel nemcsak a beszerzést kellett nézni, hanem az összes folyamatot, és összekapcsolni őket. Egy szenzációs csapattal volt alkalmam dolgozni, a kliens és a Genpact részéről egyaránt, és értékes nemzetközi tárgyalási tapasztalatokra is szert tettem számos külföldi megbízatás során. Emellett a cég rengeteget fektetett a szakmai továbbképzésünkbe, állandóak voltak a nemzetközi szintű tréningek.

Ezután kaptam egy érdekes ajánlatot a Bombardier Aerospace-től: egy olyan személyt kerestek, aki az After Market beszerzési stratégiáját optimalizálja, és központosítja. Ez egy hatalmas nagy kihívás volt számomra. A repülőgépekhez alkatrészeket beszerezni, szerződéseket kötni, ez nagyon-nagyon érdekes volt. Úgyhogy elfogadtam az ajánlatot, felköltöztem Kolozsvárra.

Két éven keresztül teljesen átszerveztük az egész beszerzési folyamatot. Központosítottuk az összeset Montrealba, viszont Kolozsváron kezeltünk mindent. Szabad kezet adtak nekem, hogy a csapatomat építsem fel, hogy kivel akarok dolgozni, hogyan szeretném csinálni, milyen adatbázishoz kell hozzáférésem legyen, úgyhogy az első pár hónap arról szólt, hogy ezt az egészet kialakítottam.

Szenzációs lehetőség és tapasztalat volt! Kialakítottam az álomcsapatot, amellyel régóta dolgozni kívántam. Ezt szeretném elérni itt is. A harmónia, a gondolkodásmód terén egyaránt.

2020 elején döntöttük el, hogy hazaköltözünk Csíkba és itt próbáljuk kialakítani az életünket.

“A tervem az volt, hogy továbbra is beszerzésben dolgozzak, és hogyha lehet, egy helyi cégnél tudjam alkalmazni a sokéves multis tudásomat”

Nagyon reménykedtem, hogy megtalálhatom azt a céget, ahol annyira nyitottak, hogy ezeket az információkat, ezt a tudást be tudják fogadni. Hát első fázisban nem volt szerencsém beszerzésben dolgozni, viszont nem elhanyagolható tapasztalatra tettem szert egy laboratóriumi gépeket forgalmazó cégnél. Projektmenedzsert kerestek értékesítési folyamatok kialakítására, én pedig kihívást láttam ezen a területen. Izgalmas volt számomra, ugyanis megértettem a beszerzés túlsó oldalát is. A COVID alatt, de még a Melinda Instal előtti időszakban, értékesítéssel foglalkoztam, ami érdekes volt, de nem élveztem annyira mint a beszerzést, amit imádok.

– Milyen kihívásokat keresel általában?

– A beszerzésben – főleg most, hogyha a Melinda Instalról beszélünk -, nálunk megvannak azok a termékek, amiket mi akarunk értékesíteni. Viszont folyamatosan változnak a trendek. Értékesítőként az új trendek a konkurencia és klienskör alapos ismeretében mutatkoznak meg. Viszont a beszerzésben azt látom, hogy én vagyok, aki kutatom az újdonságokat és teszek szert a minőségi termékekre. Szóval nem elég, ha a termék nagyon-nagyon szép, jól néz ki és mutatós; nagyon nem mindegy mennyire minőségi a termék. Megadja-e azt a megfelelő szolgáltatást neked amit keresel, stb. Ezenkívül, én, mint beszerző sokkal jobban élvezem, mikor egy beszállítóval/értékesítővel beszélek. Számomra ez fordított helyzetben nem volt akkora kihívás.

Tudom, hogyan gondolkodnak, és kiszámíthatóvá váltak. Beszerzőként is követem a másik fél észjárását, de ebben a pozícióban tudom, hogy milyen árakat tudok kialkudni a kölcsönös elégedettség tiszteletben tartásával.

Miután a Melindához csatlakoztam, szembesítettek azzal, hogy az empátia szintem nagyon magas, és emiatt nagyon könnyen átérzem az emberek érzéseit, és nagyon sokszor azonosulok azokkal. Most is tanulom, hogyan kell ezt kontrollálni és a legjobbat kihozni belőle. Sokáig negatívumként éltem meg a túl magas empátia szintet.

“Viszont mostanra rájöttem, hogy az empátia számomra egy fegyver, amit nagyon jól ki tudok használni, és egy hatalmas előnyt ad nekem a beszerzésben.”

– Szeben után Bukarestben mesteriztél, ott dolgoztál, később Kolozsvárra költöztél, majd onnan hazajöttél Csíkba. Hogy kerültél a Melindához? Honnan jött a felkérés?

– Hú, hát ez megint egy nagyon érdekes történet. Akkoriban nem igazán kerestem munkahelyet, és bár jól éreztem magam az akkori munkahelyemen, magamban vágytam egy nagyobb közösségre és egy kicsit a multis időket idéző mentalitásra.

Egy közeli barátom egy nap felhívott, hogy beszélgetnék-e a Melinda csoport vezérigazgatóval a beszerzésről, és mivel én bármikor nagyon szívesen beszélgetek beszerzésről, azonnal igent mondtam. Szóval így került sor az első kapcsolatomra a Melindával, amikor leültünk beszélgetni a vezetőséggel. Én ezelőtt nem igazán tudtam sokat a Melinda Instalról, tudtam, hogy mivel foglalkozik, hogy vannak üzletei, vásároltam is ott rendszeresen, de nem tudtam, mekkora méretű valójában ez a cég, és nagyon meglepődtem ezen. Amikor átbeszéltük a beszerzési folyamatokat, és láttam, hogy milyen folyamatrendszer van itt, igen kellemesen meglepődtem, mert nem is gondoltam, hogy itt Hargita megyében, létezik egy ilyen gondolkodású, ilyen lendületű cég. Nagyon megtetszett a találkozó során, amiket a beszerzésről és az értékesítésről hallottam.

Ekkor körbejártuk a céget, megnéztük, hogy mi történik itt, milyen raktárak, termékek vannak, átmentünk a beszerzési osztályra, ott is köszöntünk egymásnak, de akkor még nem igazán került szóba, hogy jöjjek ide dolgozni. De aztán mégiscsak megkérdezték, hogy szeretnék-e itt dolgozni. És én igent mondtam, és jól döntöttem.

A Melindára jellemző gondolkodásmód és a folyamatok nagyon közel állnak hozzám, és úgy gondolom, hogy az én tapasztalatomat itt fel tudom használni, sőt van hely sok javításra, új folyamatépítésre, optimalizálásokra. Nos így kerültem a Melindához. Bevallom, az elején kicsit izgultam, de úgy érzem, hogy hamar befogadott és elfogadott a csapat.

– Milyen kihívásokat láttál ebben a pozícióban?

– Számomra az igazi kihívást azt jelentette, hogy a lehető legjobban kamatoztassam a tudásom és tapasztalatom és látható eredményeket hozzak a cégnek és ez ma sincs másképp. Én személyesen nagyon-nagyon vártam azt a pillanatot, amikor bejövök és leülök mindenkivel, és meglátom, hogyan gondolkodnak, mert ezekre építhetem a beilleszkedési stratégiámat.

Az elején a lehetőségekre és folyamatokra koncentráltam, hiszen az embereket és a mentalitást nem ismertem még. Viszont mindig van egy olyan rizikó benne, hogy van egy hatalmas nagy fal, amibe beleütközik, mert nem ismeri a procedúrákat, embereket és azok egyéni határait.

– Amikor megérkeztél, neked már volt egy terved a csapattal kapcsolatban, hogy hogyan fogod felépíteni, hogy fogsz hozzáállni, milyen viszonyt akarsz kialakítani a csapatoddal. Erről mesélj picit.

– Így van, nekem általában mindig megvannak a fejemben a következő lépéseim, most itt tudtam mit szeretnék és hogyan. El kellett dönteni, hogy vagy a folyamatot nézzük, és azt értsem meg a legjobban, vagy a csapatot formáljam. És ez egy elég nehéz döntés, mivel egy működő cégben van már egy olyan folyamat, ami működik. Nem áll le senki azért, mert én jöttem, és nem áll le a munka az én beilleszkedésem kedvéért. Ugyanakkor meg kellett ismernem a csapatot, és fel kellett térképeznem, hogy mik a problémák a csapaton belül. Az emberekben általában, amikor egy új vezető érkezik, van egy félelem, hogy most mi fog történni és ez természetes.

Az első dolgom az volt, hogy ismerjük meg egymást és ugyanakkor a beszerzési folyamat kontinuitását is biztosítsuk.

Volt egy átmeneti periódus, amely fokozottan kihívásokkal volt telítve. Ebben az időszakban András töltötte be az igazgatói mandátumot, megtett mindent, hogy működjön az osztály. Szerintem szenzációs dolgot csinált.

Voltam az ő helyzetében, tudom, hogy milyen, mikor abból a csapatból ki vagy emelve, és egyik napról a másikra nem csapattárs vagy, hanem a csapattársaid vezetője. Ez komoly kihívás bárkinek.

Március közepén érkeztem, és már júniusban az emberek nagy részét annyira megismertem, és annyira le tudtam bontani a gátat, hogy kezdtünk jól kommunikálni, kezdtünk együttműködni. Nem szeretek külön irodában dolgozni. Ez számomra egy nagyon idegen dolog. Fontos, hogy minél jobban megismerjük egymást és ott legyek mellettük, mert a vezetőnek az egyik fő célja az, hogy az emberei mellett tudjon kiállni. Mindent látnia, hallania kell, és nemcsak professzionális szinten. Ezért dolgozunk egyetlen nyitott térben, én is ott a csapattársak között ülve.

– Jellemezd egy kicsit a hangulatot az osztályodon. Milyen a csapat jelenlegi összetétele, dinamikája?

– Nagyon büszke vagyok rájuk. Viszont mondhatom, hogy saját magamra is büszke vagyok. Szeretem a harmóniát, ez számomra nem azt jelenti, hogy bemegyek az irodába és kacarászunk, hanem együttműködünk.

“Tudjuk minden percben, hogy kinek mi a felelőssége, és tudjuk mindig, hogy kire és mikor tudunk számítani.”

Nagyon örülök annak, hogy a Melinda vezetősége, tulajdonosi köre szabad kezet adott és támogatott a döntéseimben. Elsősorban fel kellett mérjem a hiányosságokat és megoldásokat találni ezekre. Az osztály most stabil, proaktív és tanulásra vágyó munkatársakból áll, akik csapatként is többet akarnak letenni az asztalra. Több eredményt akarnak hozni, ez látszott is a tavalyi év végén az eredményeken.

Ezt persze tovább kell fejleszteni, és nem szabad abbahagyni, mert ez is olyan, mint a tűz, hogyha nem táplálod, akkor kialszik. A jövőben képzések, a beszerzés folyamatos fejlesztése a célom. Naprakészen kell lennünk, különböző tréningek, kurzusok révén, és fejleszteni kell a soft skilleket is. Nem mindegy például, hogy egy e-mailt hogyan írunk meg, hogyan vesszük fel a telefont egy beszállítónak. Meg kell tanulni jól kommunikálni, ez kulcsfontosságú. Én is ezt próbálom alkalmazni mindenkivel az osztályon azért, hogy példát mutassak. Az elméletem nagyon egyszerű: angolul ezt úgy mondják, hogy “walk the talk”, hogyha én kérek valamit, akkor én is meg kell tegyem, hasonlóképpen kell viselkednem, hogy hiteles lehessek. Ezáltal érhető el a valódi harmónia.

– Milyen hosszútávú terveid vannak beszerzési igazgatóként? Mi van fókuszban?

– Tervezni nagyon fontos. Tervek nélkül nem tudunk performansak lenni. Az én elméletem ilyen szempontból is nagyon egyszerű. Ötéves tervet állítok fel, és ezt dinamikusan követem, újratervezem – ha szükséges. Ami a beszerzési osztályt illeti, a hosszú távú tervem, hogy stabilitást teremtsek meg az osztályon belül. Ezenkívül automatizálni szeretném a bürokratikus feladatokat. Itt azt értem, hogy most, van egy rendszerünk, de ne kelljen minden egyes alkalomkor az árakat, mennyiségeket manuálisan felvinni, jelentéseket manuálisan készíteni stb. Azt szeretném a beszerzési osztályomtól, hogy ők beszerzéssel foglalkozzanak, a legjobb termékeket a legjobb árakkal tudják kitárgyalni, képesek legyenek önálló döntéseket hozni. Ez egy nagyon fontos kritérium, hogy el tudja dönteni, mi az a pont, amikor megállunk a tárgyalásban, vagy mikor adott a helyzet a rugalmasságra.

Stratégia:

Sokszor olyan, mint a lottó, vagy bejön, vagy nem. Az intuitív döntéshozás képessége szintén nagyon fontos. Ennek fényében az idei évre az a cél, hogy racionalizáljuk a készletezést és ne terheljük túl a raktárunkat/költségeket. Ez egy új kihívás, de erre fel vagyunk készülve.

– Beszéltünk munkáról, múltról. Mivel szoktál foglalkozni munkán kívül? Mivel töltődsz fel?

Hogy szoktál relaxálni?

– Eléggé sokoldalú ez a dolog. Igazából két hobbim van, az egyik a hajózás.

Közel 10 éve, hogy megismertem ezt a műfajt, és hat éve megszereztem az első kapitányi engedélyemet. Tavaly közösen Tóth László barátommal megszereztük a következő fokú engedélyünket, így most már óceánon is hajózhatunk – és ezt meg is tesszük, amikor erre lehetőség van.

Nem akármilyen hajózásról van szó, nem motorozunk, hanem vitorlázunk. Egy jó vitorlázó nemcsak a hajót, hanem a szelet, az időjárást, a hullámokat is jól kell menedzselje. Így kicsit nagyobb kihívás, viszont az élmény szenzációs. Egy gond van, hogy nincs elég időnk rá, nincs közel a tenger. Mivel itt a hegyekben élünk, eléggé furcsán hangozhat, hogy a hajózás a hobbink, de ez egy olyan vírus, amivel az ember ha ’megfertőződik’, egy életre elkíséri.

Ha nincs időm vitorlázni, akkor egyszerűen csak barkácsolok. Végeztem egy asztalos iskolát, van egy kis műhelyem otthon, és mindenféle munkákat hobbiból megcsinálok házon belül. Például a házban a nappali bútoromat én restauráltam, egy szekrényt, pár székecskét és egy fotelt is készítettem. Az asztalos iskola keretén belül voltak restaurátor kollégáim is, és ellestem tőlük, hogy miket csinálnak. Elloptam a szakmát – ahogy szokták mondani. Amióta tudom, hogy milyen komplex és nehéz munka a famegmunkálás, mennyire drága a jó minőségű faanyag, egész más szemmel nézem és értékelem a minőségi bútorokat is. A barkácsolás is, mint minden más számomra kihívás, és nagyon élvezem. Azt mondják rólam, hogy ezermester vagyok, amit lehet otthon és a környezetemben én javítok meg, legyen szó kerítésről, villanyhálózatról vagy háztartási gépekről, nem hívok semmiféle mestert.

– Hogyan tudod megtartani a munka-magánélet egyensúlyt?

– Az elején nem volt könnyű. Akkor tanultam meg, hogy milyen fontos a szabadidőm, amikor a Genpactnál fel volt ajánlva, hogy a menedzseri pozíció mellett még szakértőként is dolgozzak. Két különböző tevékenység volt, az egyiket a munkaidőben kellett csináljam, a másik esetében pedig el kellett menni a klienssel beszélni, és tárgyalni. Az már nem volt időhöz kötve, dolgozhattam éjszaka, stb.. Rengeteget dolgoztam, nagyon sokszor történt meg az, hogy reggel 8-ra bementem, és éjjel 2-3-kor értem haza, pár órát aludtam, és mentem vissza. Emellett sokat is utaztam, havi egyszer vagy kétszer külföldre is kellett mennem. A párom is nagyon sokat támogatott ebben, mivel tudta, hogy mennyire fontos nekem a karrierépítés és fejlődés.

Viszont eljött egy olyan pillanat, amikor úgy éreztem, hogy ezt nem lehet sokáig csinálni: kezdtem kiégni. A különféle coach-ok azt mondják: meg kell állni és kész. Csakhogy ez nem úgy működik, mivel nagyon sok más gondolat van a fejedben, és nem tudsz rendet rakni. Elmentem a céges coach-hoz, és elkezdtünk dolgozni a mentál higiénián. Ennek révén sikerült rendet rakni, és értékeket felépíteni.

Közel hét éve törekszem arra, hogy kialakítsak egy egyensúlyt.

“Én azt tudom javasolni mindenkinek: ami a munkában történik, az maradjon a munkában, és ami otthon történik, az maradjon is otthon.”

Feltevődik a kérdés: “Elmész a munkából, és hogyan tudod lezárni azt úgy, hogy hazamész, és nem gondolkozol rajta? Nagyon egyszerűen: meg kell adnod magadnak azt az időt, mielőtt hazamész. Nagyon örülök annak, hogy naponta kb. 100 km-t ingázok a munkahelyemig. Nekem ez az idő nagyon fontos, mivel ez az enyém. Az a pillanat, amikor saját magammal foglalkozhatok. És reggel például abban segít, hogy mire ideérek, felkészítem magam, ráhangolódok a munkanapra, hogy mit kell csináljak, hogyan kell viselkedjek.

Hazafelé át tudom gondolni azokat a dolgokat, amelyeket aznap csináltam, és megdicsérem magam. Ez egy nagyon-nagyon fontos dolog. Az, hogy te saját magadat megdicséred, ez már automatikusan ad egy egyensúlyt, amit egyébként nagyon nehéz megtalálni. Mindenki leginkább arra hajlamos, hogy a negatív és befejezetlen dolgokat látja. Meg kell nézni azt is, hogy mit teljesítettél te aznap. Mi a siker Neked? Nem mindenkinek ugyanaz a sikerélménye. Ilyenkor rájössz, hogy te egy nagyon sikeres ember vagy. Azért, mert minden nap végig csinálsz, befejezel valamit, és az egy sikerélmény. Vagy leülsz valakivel beszélni, és egy egyszerű mosolyt varázsolsz az arcára.

Mire hazaérek, teljesen pozitív hangulatban lépek be a házba, ami egy nagyon jó dolog. Ezzel lezárom a munkanapot, otthon tudok foglalkozni a családi ügyekkel és tudok relaxálni. Így próbálom megtalálni az egyensúlyt, megadva a megfelelő időt saját magamnak.

Work-Life balance:

Az egyensúly nagyon fontos. Úgy gondolom, hogyha egy embernek túl sok a munkája, annak több oka lehet. Az egyik az, hogy egy lassú és nem megfelelően teljesítő emberről van szó, netán személyes problémái vannak, amelyek befolyásolják az eredményeit, így több időt tölt el valamivel. Egy másik lehetőség az, hogy szakmai hiányosságai vannak, de az is egy lehetőség, hogy én, mint vezető, abban hibáztam, hogy túlságosan megterheltem, és nem figyeltem rá eléggé. Én mindig próbálom napvilágra hozni, és megoldani ezeket a problémákat. Úgy gondolom, hogy az osztályon belül is már nagyrészt sikerült ezt alkalmazni.

Én úgy tartom ideálisnak, ha a munkanap végén mindenki hazamegy a családjához, és relaxál, kipiheni magát. Persze van, amikor a helyzet többet kíván, de ezt csak kivételes esetekben. Fontos: pihentnek kell lenni, nem szabad hagyni, hogy kiégjen az ember. Én is nagyon imádtam menni dolgozni, és nagyon imádtam ott lenni, éjjel-nappal dolgozni. Viszont a kiégés, nagyon gyorsan jön, fájdalmas, és nehéz a helyreállás, úgyhogy inkább el kell kerülni.

– Mi a recepted kiégés ellen?
– Hátra kell lépni egyet, nem kell túlhajtani, viszont nagyon transzparensnek kell lenni a vezetővel. Kell beszélni róla, el kell mondani, ha gondjaid vannak. Én úgy gondolom, hogy egy igazi vezető participatív és odafigyel az emberekre, nem csak az eredményeket, a végső számokat nézi, hanem azokat is, akik az ezekhez vezető lépéseket meg kell tegyék. Hogyha egy kollégád nem tud teljesíteni bármilyen okból, akkor az automatikusan megérződik a csapat teljesítményén. Ezért fontos, hogy odafigyeljünk egymásra.

Ugyanakkor nagyon fontos, hogy cég szinten is meglegyen a lehetőség a feltöltődésre és ezáltal is megelőzzük a kiégést. Ebben a Melinda nagyon jó – véleményem szerint-, hiszen a rendszeres közös események lehetőséget teremtenek kikapcsolódni, építeni a személyes kapcsolatokat és beszélgetni. Ezek mind-mind elengedhetetlen hozzávalói a kiégés elleni receptnek.

– Egy utolsó gondolat?

– Nagyon örülök annak a döntésnek, amit tavaly márciusban meghoztam, hogy csatlakozok a Melinda csapatához. Azon kívül, hogy egy megfelelő kihívást találtam számomra, szenzációs embereket ismertem meg, akikkel nagyon szeretek dolgozni.

Úgy érzem, hogy hatalmas potenciál van bennünk, és egy magasabb szintre tudunk lépni. Ugyanakkor találtam barátokat, új barátokat, akikkel nemcsak, hogy dolgozunk együtt, de jól érezzük magunkat. Ugyanakkor tapasztaltam egy páratlan vezetői stílust, és nem titkolom, nem másra gondolok, mint Pál Róbertre. Ő egy nagyon fiatal vezető, viszont úgy gondolom, hogy példát mutatott mindenki számára.

Eddigi munkáim során nagyon sok vezetővel volt szerencsém dolgozni, viszont ez egy ritkaság, hogy valaki ennyire támogató legyen, mint Róbert. Vezetőként nyíltan beszél a kudarcokról és azok tanulságairól. Ez mindannyiunk számára követendő példa. Hálás vagyok, hogy ezt megmutatta. Elmondása szerint, egy hiba nem kudarc, hanem tanulási lehetőség, és ezzel messzemenően egyetértek.